Népművészeti alkotói pályázat – 2023.

„… Messiás született az éjszaka, Betlehemi jászolba …”  – A Marcali Múzeum meghirdeti területi (Somogy, Veszprém, Zala vármegyei) nyílt pályázatát. Pályázati felhívás 2023 KÉSZ A pályázat célja, témája: A karácsonyi népszokások, a betlehemezés, a bábtáncoltató betlehemezés hagyományát és Jézus születéstörténetét bemutató, vidékünk néprajzi örökségéből merítő népművészeti alkkotások létrehozása, majd bemutatása vándorkiállítás formájában. Az alkotásokat szeretnénk […]

Somogyi bábtáncoltató betlehemes közösségépítés – Szakmai összefoglaló a 2022-es projektévről

A Marcali Múzeum és partnerei, Balatonberény, Hollád, Kéthely és Vörs települések, a „Somogyi bábtáncoltató betlehemes közösségépítés” című projektben azt tervezték, hogy 2022-ben szakmai kapcsolatokat építenek, amelynek során a hagyományőrzés módszereit és lehetőségeit mutatják be mintául a programban résztvevőknek. Ennek érdekében két déli és két északi parti szakmai programot szerveztünk: Marcaliban, Vörsön, Litéren és Kiscsőszön. Marcaliban […]

Múzeumpedagógiai programok a Marcali kistérségben

A SOMOGYI BÁBTÁNCOLTATÓ BETLEHEMES KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS című projekt keretében 5 település: Marcali, Balatonberény, Hollád, Kéthely, Vörs alakított ki partneri viszonyt. A 2022-es programévben a Marcali Múzeum múzeumpedagógusa, Samuné Bogyó Hajnalka településenként 3-3 múzeumpedagógiai foglalkozást valósított meg az adventi időszakban. A bábtáncoltató betlehemezés és a hagyományos adventi népszokások témakörét feldolgozó alkalmak óvodások, általános iskolai osztályok és családok számára […]

Szakmai találkozó 4.

Október 25-én délután a Somogyi bábtáncoltató közösségépítés című projektben együttműködő balatonberényi, holládi, kéthelyi, marcali és vörsi küldöttség tagjai a Devecseri járásban lévő Kiscsőszre látogattak. A településen Kovács Norbert polgármester úr fogadta az utazókat. A házigazda egyben az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület elnöke is, aki több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a közösségfejlesztés területén. Elsőként a Bivaly csárda […]

Szakmai találkozó 3.

A Somogyi bábtáncoltató betlehemes közösségépítés című projekt megnyitójára és első rendezvényére a Marcali Múzeumban került sor 2022. szeptemberében. Az együttműködő partnerek a Balaton északi partjáról is hívtak vendégeket, akik hagyományőrző szervezetek munkájában sokéves tapasztalatokkal rendelkeznek. A szakmai tapasztalatcsere következő állomása a Veszprém megyei Litér volt. A déli parti közösség képviselői október 25-én töltötték ott a […]

Hagyományőrzés a Kis-Balaton fővárosában – Szakmai nap 2.

2022.09.30-án délután Vörs látta vendégül a „Somogyi bábtáncoltató betlehemes közösségépítés” című projektben együttműködő települések képviselőit illetve meghívott partnereit. A találkozó első helyszínén, a Polgármesteri Hivatal szépen felújított közösségi terében Deák Tamás polgármester fogadta a csoportot. Rövid köszöntőjét követően arról beszélt, milyen pezsgő közösségi élet zajlik a kistelepülésen, milyen szabadidős tevékenységek fogják össze a hasonló érdeklődésűeket, […]

Projektnyitó szakmai nap a Marcali Múzeumban

A „Somogyi bábtáncoltató betlehemes közösségépítés” című projekt nyitórendezvényét szervezte meg a pályázatgazda, a Marcali Múzeum. A 2022. szept. 30-i eseményre együttműködő partnereik, Balatonberény, Hollád, Kéthely és Vörs települések képviselőit várták a Kulturális Korzó konferenciatermében. Kapcsolatépítés céljából meghívást kaptak a Balaton északi partján működő badacsonytördemici, kiscsőszi és litéri hagyományőrző kulturális egyesületek is: a Tördemic Néptáncegyüttes, az […]