A Marcali Múzeum és együttműködő partnerei a „Somogyi bábtáncoltató betlehemes közösségfejlesztés” című projektben a 2023-as évben az alábbi tevékenységeket, eseményeket valósították meg:
A „Partnerség és hálózatosodás” elnevezésű pályázati pillérre építve Marcaliban december első hétvégéjén Nemzetközi Betlehemes Találkozót szerveztünk „Betlehem nélkül nincs karácsony!” címmel, amelyen kettő külhoni és öt környékbéli hagyományőrző betlehemes csoport bemutatóját élvezhette a közönség. A találkozó másnapján Vörsön is teltház előtt szerepelhettek a vajdasági és a csallóközi betlehemezők. A somogyi bábtáncoltató betlehemes csoportok számára négy bemutatkozási lehetőséget szerveztünk Veszprémben, valamint Holládon, Kéthelyen, Balatonberényben, Kiscsőszön és Litéren is előadták karácsonyi köszöntő szokásukat.
A „Rendezvények Marcaliban és a partnertelepüléseken” programelem keretében a betlehemes témához kapcsolódó népművészeti alkotópályázatot hirdettünk, amelynek során Somogy, Zala, Veszprém vármegyei alkotóktól közel 50 alkotás került a Marcali Múzeumban megrendezett, „…Messiás született az éjszaka, betlehemi jászolba…” című időszaki kiállításba, amely 2024 február végéig látogatható volt. Ezen kívül Veszprémben, Balatonberényben, Holládon, Kéthelyen és Vörsön szintén időszaki kiállításokat rendeztünk, amelyek a téli ünnepkör népszokásait mutatták be. A négy partnertelepülésen pedig adventi kulturális programokat kínáltunk néptánccal, népzenével, komolyzenei koncerttel – az igényeknek megfelelően. A közönség a Badacsony-Tördemic Néptáncegyüttes, a Litéri Zöldág Kulturális Egyesület, a Kiscsőszi Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület, a Baglas Néptáncegyüttes, a Calypso Kórus, valamint Vozár M. Krisztián zongoraművész adventi koncertjét láthatta az ünnepi programsorozat keretében.
A „Játékos tudásátadás” során egy, a téli ünnepkört felidéző interaktív játékteret hoztunk létre, amelyben a lucázás, a karácsonyi asztal, a bábtáncoltató betlehemezés szokásához kapcsolódó múzeumpedagógiai tartalmak nyújtottak lehetőséget a hagyományok megismerésére. A családi programot Marcaliban, Balatonberényben, Holládon és Vörsön vehették igénybe a látogatók, Kéthelyen pedig az általános iskola teljes alsó tagozata számára elérhetővé tettük. A játéktér könnyen szállítható, így bármilyen helyszínen a további években is felhasználható lesz.
A „Somogyi bábtáncoltató betlehemes közösségfejlesztés” című projekt helyszíni jelenlét lehetőségével hat településen kínált kulturális programokat, múzeumpedagógiai családi programot, hagyományőrző bemutatókat, melynek során a kistelepüléseken és két városban, Marcaliban és Veszprémben is megszólítottuk az érdeklődőket.
A rendezvények, az időszaki kiállítások minden látogató számára térítésmentesen elérhetőek voltak.
A projekt hozadéka, hogy térségi és külhoni magyar anyanyelvű hagyományőrző csoportokkal alakítottunk ki együttműködéseket, amelyek a jövőben is továbbvihetőek. Az alkotópályázat vonatkozásában pedig olyan kapcsolatok alakultak, amelyek a későbbiekben szakmabemutatók, valamint újabb kiállítások létrehozásának lehetőségét kínálják.