Hagyományőrzés a Kis-Balaton fővárosában – Szakmai nap 2.

2022.09.30-án délután Vörs látta vendégül a „Somogyi bábtáncoltató betlehemes közösségépítés” című projektben együttműködő települések képviselőit illetve meghívott partnereit.

A találkozó első helyszínén, a Polgármesteri Hivatal szépen felújított közösségi terében Deák Tamás polgármester fogadta a csoportot. Rövid köszöntőjét követően arról beszélt, milyen pezsgő közösségi élet zajlik a kistelepülésen, milyen szabadidős tevékenységek fogják össze a hasonló érdeklődésűeket, s hogyan kovácsolódnak egybe egy-egy program során a helybeliek.

Az érdeklődők a helyi Szent Márton templomban folytatták útjukat, ahol Simon György a betlehemes csoport vezetője mutatta be az európai viszonylatban is kiemelkedő templomi betlehem-építők munkáját és annak mindenkori helyszínét.

Vörs másik különleges látnivalója az első magyar vidéki Tűzoltó Múzeum. A „Vörs- Tűzvédelem a századfordulón” című kiállításban szakértő tárlatvezetőként Dávid Tamás tűzoltó őrnagy mutatta be az egykor használatos speciális eszközök alkalmazását és működési elveit is. Beszélt arról is, hogyan jött létre ez a különleges tárlat.

A következő helyszínen, a vörsi Tájházban folytatódott a bemutatkozások sora. Itt szintén szakértő vezető, Vidák Tünde etnográfus, a tájházi leltárt készítő szakmuzeológus ismertette a hagyományos parasztház felépítését, az épület berendezési tárgyait.

A jó hangulatú szakmai napot a Polgármesteri Hivatal közösségi terében zárta a csoport. Körvonalazódott a következő szakmai nap helyszíne és meghívást kaptak a csoportok az északi parton lévő kistelepülések civil egyesületeihez is.

Bízunk abban, hogy a tartalmas program a Balaton déli és északi partján működő szervezetek közötti kapcsolatépítés kezdetét jelenti, a továbbiakban hasznos tapasztalatcserék, ötletadó beszélgetések követik majd.

 

Meghívó:

 

Videó: